Digitális vezető

Digitális vezető

Digitális vezető nélkül napjainkban egy szervezet már kevesebb összértéket tud realizálni, mert ha a munkatársak és a szervezet nem hatékonyan működik, akkor nem tesz meg mindent azért, hogy az igényeket és a digitális világ nyújtotta lehetőségeket közelítse egymáshoz. A vezetők fontos feladata az erőforrások ésszerű és takarékos felhasználását elősegítő gondolkodásmód. A cég hatékonyságát alapvetően befolyásolja egy nem jól szervezett gazdálkodási mód.

Digitális vezető: Változás a szervezet működésében

A kommunikáció feletti kontroll funkció erőteljesebb érvényesítése közösség- és kultúrateremtő és fenntartó funkcióval is rendelkezik. A számítógépes hálózatok, a multimédia kommunikáció lehetővé tették „virtuális közösségek” létrejöttét.

 

A változások iránti kényszer vagy nyomás akár vállalaton belül akár külső környezetben egyre nagyobb. A szervezetek egyre gyakrabban találkoznak olyan kifejezésekkel, mint távoli munkahely, felhő alapú technológia, virtuális munkahely. A vezetőknek alkalmazkodniuk kell azokhoz a vezetési körülményekhez, amiket az új technológiák megjelenése a vezetői funkciókhoz kapcsolódóan megkönnyít vagy megnehezít.

 

Az általunk végzett munkák során, azt tapasztaltuk, hogy kommunikáció nélkül, nincsen lehetőség az erőforrások megfelelő koordinálására. Amikor új technológia jelenik meg, mindig felmerül a kérdés: mennyiben változtatja meg a meglévő viselkedésrendszereket egyéni vagy közösségi szinten. Tapasztalataink alapján az új kommunikációs eszközök megváltoztatják a gondolkodásunkat, személyiségünket, kommunikációs szokásainkat.

 

A technológia váltás viszont nem kizárólag pozitív hatású. A digitális vezetőkben aggályok jelennek meg minden új információtovábbító eszköz megjelenésekor, mert az új kommunikációs kultúrának igen sok új lehetősége és új kommunikációs szabálya létezhet, melynek a kontrollálása egyre nagyobb feladatot jelent.

Miért kell változás?

Nemzetközi felmérések támasztják alá, hogy a változások 70–80 százaléka sikertelen, mert a vezetőket attól félnek, hogy elveszítik az irányítást a változáskezelési folyamat felett.

Az új környezethez való alkalmazkodás

Munkánk során észleltük azt a tényt, hogy a vállalatok érzékelik ahogyan a munkaerő reagál a változtatásra. Azonban azt tapasztaltuk, hogy ritkán tudják a csapataikat közös koordinációban hatékony feladatvégzésre rávenni, mert máshogy alkalmazzák a változáskor a vezetői funkciókat. Digitális transzformáció esetén a tapasztalatunkat alátámasztja, hogy hatékonyság mérése kimarad. Így amikor a törekvések amelyek arról szólnak, hogy megőrzik saját vállalatuk egyedi értékeit és identitásérzetét, – vagy létrehozzák az elkötelezettség és a teljesítmény kultúráját – általában pontosan egyetlen dolgot nem terveznek meg alaposan, mégpedig a változás emberi oldalát.

 

  1. Digitalizálódó szervezet és annak korlátai:

     

      1. Bármely jelentős átalakulás a munkaerőt is érinti.

      2. A vezetőknek a változtatásokat elegendő erőforrással (idő, energia, elkötelezettség, pénz stb.) kell vezéreljék, ami elkötelezettség, vagy felsővezetői akarat nélkül nem megvalósítható.

      3. A kommunikációnak fókuszálnia kell arra, hogy változásban a tevékenységek vállalkozás és a cselekvés-orientáltak.

      4. Az analitikus adatkörök ismerete alapján a fejlődést folyamatosan biztosító szabályozórendszer beépítése is tudja serkenteni, amellyel optimalizáljuk mind a stabil, mind az időszakos rendszerek hatékonyságát.

      5. A csoportok közötti kapcsolatok javítása általában többlépcsős tevékenység. Segítségével a sorozatos információcserével tisztázhatók a félreértések, és a konfliktust előidéző helyzet megszüntetésére megoldás születhet.

Analitika és vezetés

  1. A digitális vezetőnek figyelnie kell a potenciális “innovátoroknak” a megtalálására, és ezt “innovációs tudást” az erőforrások rendelkezésre bocsátásával is segítse.

    • hr oldalról – mert ez terület a változással kapcsolatos stressz első észlelési helye az indokolatlan fluktuáció esetén.

    • pénzügyi oldalról – mert a normál vagy “kockázat-arányos” tevékenységektől eltérő ügymenetek indokolatlan megjelenése itt találhatók kimutatások.

    • informatikai oldalról – mert a technikai színvonal hatása befolyásolja a változást.

    • üzleti oldalról – mert itt találhatók meg a hiteles nyilvántartások a kezelt projektekről és a visszajelzések a valós teljesítményről.

A Brightdea Solutions megoldása

A digitális vezető az egyre gyorsabban változó infokommunikációs technológiák változására képes hatékonyan reagálni, mert olyan új elem beillesztését kéri, mint a digitalizáció. Az integrálás tevékenysége, a szabványosítás az elkerülhetetlen csoportmunka és a szervezett oktatás. A digitális – tudásalapú – gazdasági ágazathoz tartozó vállalatok létszámban ugyan kevesebb, de nagyon versenyképes munkaerőt foglalkoztatnak, ezért az ő esetükben a vállalat és az alkalmazottak közötti kapcsolat jellege és minősége az átlagosnál is fontosabb

 

Kollégáink szaktudására támaszkodva, képesek vagyunk támogatni, fejleszteni megbízóinknál a digitális vezetés funkciót. Szolgáltatási palettánk részeként kialakítottuk a “Digital Competence & Knowledge Management” területet, amelynek fókusza a digitális vezetési alapokon nyugvó munkaminőség és teljesítmény növelés.

 

A Digitális átalakulás megérkezett, Ön készen áll a következő lépésre?

Tanácsadás

Adatvédelmi tisztviselő képzés (DPO), Tanácsadás, Brightdea Solutions Kft. - Tanácsadás - Digitalizáció - Adatvédelem

Digitális transzformáció

Digitális Transzformáció, Brightdea Solutions Kft. - Digitális transzformáció - Információbiztonság

Vegyék fel velem a kapcsolatot


Megértettem és elfogadom az "ADATVÉDELEM" menü alatt leírtakat.

error: Köszöntök, hogy a tartalom felkeltette az érdeklődését. Érdeklődése fontos számunkra, ezért kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot.