A rendszerváltás idején alapított vállalkozások tulajdonosai elérkeztek ahhoz az életkorhoz, amikor már megfontolandó a cég működtetésének az átadása. Ehhez képest kis figyelmet fordítanak erre a cég vezetői.
A tájékoztató előadás célja az átvétel folyamatának és a vállalkozás változásra való felkészítésének bemutatása volt. Szakértőink a prezentációjukon keresztül szemléltették a vállalkozás zökkenőmentes átalakításának és az eredményesség megőrzésének lehetőségeit.
Míg Dr. Dinnyés Álmos a generációváltás emberi tényezőiről prezentált, dr. Szalai Péter az átvilágítás és a családi alkotmány fontosságát hangsúlyozta. A tájékoztatót Horváth Tamás és Szekér Zoltán előadása zárta, melyben a digitális kultúrán és a változáskezelésen keresztül irányt mutattak a digitális stratégia, azaz a digitális alapokon nyugvó munkaminőség és teljesítmény növelésének kiépítésére.
Ahogy a mindenkit érintő válsághelyzet is bizonyította, olyan innovatív üzleti és stratégiai döntéseket kell rövid idő alatt meghozni, amelyekkel képessé válik a vállalat arra, hogy kiszámíthatóvá tegye saját üzletfolytonosságát.
A generációváltás professzionális előkészítése és lebonyolítása a kulcs a túléléshez, és egyben lehetőség a megújulásra.